Gondolatok az olvasóvá nevelésről, a gyermekirodalom oktatásáról

Köszönjük Makkai Kingának, hogy a témában született cikkét másodközlésre rendelkezésünkre bocsátotta.

Továbbá ajánljuk: Dr. Pompor Zoltán Fordulópontnak írott cikkét.
Makkai Kinga: A jó gyerekkönyv ismérvei, In.: Hargita Népe 

„Valamint a házat is alulról kezdik építeni, azonképpen a magyar irodalom olvasóközönségének nevelését is alul, a gyermeknél kell kezdeni.”

(Benedek Elek)

Az olvasóvá nevelés aktualitása, szükségessége

Manapság társadalmunkban felerősödnek azok a negatív tendenciák, amelyek háttérbe szorítják az olvasást, következésképpen egyre nagyobb odafigyelést követelnek, egyre nagyobb felelősséget rónak a pedagógusra a fiatal nemzedék olvasóvá nevelése érdekében. Olyan korban élünk, amikor a családok többsége felbomlóban, a család funkciói közül a gazdasági funkció, a megélhetés utáni hajsza kerül előtérbe, mellőzve vagy másodlagos szereppé degradálva a többi, igen nagy jelentőségű funkciót, köztük a nevelő, értékátszármaztató funkciót. Ezért egyre hangsúlyosabbá válik az intézményes keretek között folyó nevelés. A családot mint elsődleges szocializációs és kulturalizációs intézményt ért válságon kívül még számos olyan tényezőt találunk (társadalmi anomáliák megjelenése, az erkölcsi normák szétesése, a negatív életviteli minták elterjedése, a társas szolidaritás és a közösség iránti elkötelezettség megszűnése stb.), melyek mind negatívan befolyásolják a fiatal generáció harmonikus személyiségfejlődését. A kulturalizációs folyamat vonatkozásában sajnálatos tény, hogy a klasszikus műveltség eltűnőben, lassan az iskolai  gyakorlatból is, a szabadidő szerkezete nagymértékben megváltozott (az értékes időtöltés hátrányára), a fiatalok „értéktelen”, gyakran „erkölcstelen” unaloműző tevékenységekben élik mindennapjaikat, az „irodalmi süketség”(2) , a kulturális és közösségi tevékenységek iránti nagyfokú közömbösség tapasztalható a fiatalok körében.

A társadalmi globalizációs tendenciák felerősödésének köszönhetően a mai fiatalok hasonlóképpen a felnőttekhez beleszületnek a fogyasztói társadalomba, mely őket is fogyasztóként kezeli, s ennek egyik következménye, hogy a mai tömegkultúra divatsztárjait tekintik példaképüknek. Továbbá sajnálatosan vesszük tudomásul, hogy a „rossz” gyerekkönyv jó üzletté vált a könyvkiadásban. A gyerekkönyvpiacot igénytelen, művészi színvonal nélküli kiadványok árasztják el, a könnyen emészthető olcsó könyvek terjednek, melyek nemhogy gazdagítanák, fejlesztenék, hanem épp ellenkezőleg, rombolják a gyermeki lelket. Mindezek a negatív társadalmi tendenciák destruktívan érintik a gyermeknevelés gyakorlatát, intézményes és magánjellegű vonatkozásban egyaránt. Ez viszont cselekvésre ösztönöz minden olyan intézményt vagy személyt, aki a gyerekek nevelését hivatott szolgálni vagy a gyermekkultúra terjesztésében vállal valamilyen szerepet.

Az olvasóvá nevelés, és kisgyerekkori megalapozásának fontossága egyre több tudományos értekezlet, konferencia, fórum központi témájává vált. A HUNRA egész országra kiterjedő felmérései alapján, melyek a felnőttlakosság és a fiatal generáció olvasáskultúráját vizsgálták, arra a megállapításra jutott, hogy a mai fiatalok keveset vagy egyáltalán nem olvasnak. Sajnálatos tény, hogy a modern technikai fejlődés szinte teljesen háttérbe szorította az emberi kultúra alapvető hordozóját, a könyvet, mint tárgyi értéket, nem beszélve arról a sajnálatos tényről, hogy a funkcionális analfabetizmus elterjedése egyre erőteljesebb társadalmi realitás. A legújabb PISA-felmérések szerint a magyar fiatalok 40 ország között az alsó harmadban állnak a szövegértés tekintetében.

Közismertek tehát a riasztó jelzések az olvasás pozícióinak folyamatos romlásáról. Az olvasás családi megalapozása, előkészítése esetlegessé vált, hiszen a szülők értékrendjében, szokásrendszerében is hátrébb került az olvasás. Az óvodai és iskolai anyanyelvi nevelésnek, olvasástanításnak kellene valamelyest a nyelvi és kulturális hátrányokat kiegyenlítenie, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a különbségek egyre inkább elmélyülnek, gyerekek ezrei szakadnak le, morzsolódnak le az átlagos szintről az általános iskoláztatás során.

Ki a felelős ezért? Ki a felelős gyerekeink olvasáskultúrájáért?

Mit tehetünk mi, a jövő pedagógus-nemzedék képzésében részt vállalt tanárok annak érdekében, hogy olyan tanítók, oktatók, nevelők hagyják el intézményeinket, akik maguk is kultúrafogyasztókként, olvasóként képesek hozzájárulni a felnövekvő generáció olvasóvá neveléséhez? Képesek lesznek-e tanítványaink kellő gyermekirodalmi műveltséggel, szakmai felkészültséggel kiművelni azokat az emberfőket, akik irodalomértőkké, a kultúra hordozóivá válnak majd? Képesek lesznek-e a mi irányításunkkal megteremteni azokat a helyzeteket, melyekben irodalom és gyermek egymásra talál, olvasó gyermek örökre elkötelezi magát az irodalom mellett?

A gyermekirodalom helyzete, elméleti vonatkozásai

„Nincs még egy ország a földkerekségen, amely oly keveset törődne a gyermekirodalommal, mint hazánk”(3) jelentette ki Adamikné Jászó Anna nyelvészprofesszor egy 2000-ben tartott gyermekirodalmi konferencián. Előadásában a szerző a magyar gyermekirodalom intézményének hiányáról, a kevés gyermekíróról, a gyermekirodalom oktatásának kizárólag a tanítóképzőkre szorítkozó tantárgyjellegéről, annak esetlenségéről, a magyar gyermekirodalom történetét felölelő egységes enciklopédikus mű hiányáról, a magyar gyermekkönyvkiadás visszáságáról beszélt. Mindezekben a hiányosságokban látja a gyermekirodalom lebecsülését is napjainkban. Hasonlóképpen vélekedik Lovász Andrea mesekutató, kritikus egyik írásában(4), melyben a gyermekirodalom tudományszempontú létjogosultságának tisztázatlanságáról, a irodalomtudományi recepciójának nem egyértelmű jelenlétéről beszél.
A magyar gyermekirodalom jelenlegi helyzete ilyen módon igen problematikus: az irodalomtudósok, irodalmárok, írók, költők, irodalomtörténészek, irodalomelméleti szakemberek hiánya ezen diskurzusból azt eredményezi, hogy sokan ma is az irodalomtudomány marginarizált területeként tekintenek a gyermekirodalomra. Egységes tudományszempontú  szemlélet hiányában viszont a gyermekirodalom a pedagógusok kutatási területévé vált ez viszont a születendő alkotások, művek tartalmát és színvonalát értékteleníti,  szűkíti, hiszen egyoldalúan, csupán pedagógiai, didaktikai szempontok érvényesítését szorgalmazza. A mai irodalomelméleti elvárások alapján egyre inkább kiszélesedik a gyermekirodalom fogalma, a születendő alkotások minőségét nem annyira az erkölcsi, tanító szándék, hanem a gyönyörködtetés, szórakoztatás, valamint az esztétikai, irodalmi követelményeknek is eleget tevő, de a mai gyermekek igényeihez igazodó, jellegében, tartalmában és megformáltságában is a mai gyermekvilághoz közel álló tendencia határozza meg.

Gyermekirodalom és olvasóvá nevelés

A korszerű irodalmi és kulturális szemléletnek köszönhetően ma elfogadott tény, hogy a gyermekirodalom irodalmunknak, nemzeti kultúránknak nem kiszolgálója, hanem szerves részét képezi, nem marginális része, hanem presztízsértékkel rendelkező jelentős szelete. A gyermekirodalom magán viseli nemzeti irodalmunk jellegzetességeit, ezáltal válik irodalmi hagyományaink hordozójává. Mivel tematikájában és művészi eszközeiben figyelembe veszi a gyermekek életkori sajátosságait, nagymértékben hozzájárul a gyerekek irodalmi műveltségének megalapozásához. Kellő szakmai hozzáértéssel az esztétikai és erkölcsi nevelés eszközévé válhat a tanító kezében. Közismert tény, hogy kisgyermek anyanyelvi és személyiségfejlődésének alakulásában a meseélménynek milyen óriási szerepe van.

A mesepedagógia klasszikusának, Bruno Bettelheimnak ma is megszívlelendő tanácsaival egyetértve vallom, hogy a jó mese, a személyes és rendszeres mesemondás semmi mással nem pótolható „…mert a mese elemei, fordulatai egybeesnek gyermeki gondolkodásmódjukkal, képzeletük sémáival”(5). Mindaz, ami a mese révén a gyermek személyiségébe beépül, az anyanyelvi kompetencia elemei, szövegértés, szókincsbővülés a belső képalkotás kialakulása – ezen keresztül a gyermekkori feszültségek elaborációjának esélyei, a szocializációs képesség fejlődése stb. mind megannyi érv amellett, hogy mind az óvodapedagógia, mind pedig a család a jelenleginél is nagyobb figyelmet tulajdonítson a mindennapi mesemondásnak, a közös meseélmény megteremtésének. Mindez –  Bettelheim, vagy a kortárs Vekerdy Tamás gyermekpszichológus gondolatait idézve – csak akkor hatékony, ha a mesélő szülő és óvodapedagógus érzelmileg, szellemileg is kongruens azonosságot vállal ezzel a tevékenységgel, és a lehetőségek szerint a felolvasást a szabad meséléssel egészíti ki. Míg a klasszikus meseirodalommal a hallgatóink a gyermekirodalom tantárgy által ismerkednek meg, addig a mesék feldolgozásához javasolt tevékenységeket, foglalkozásformákat, módszereket, eljárásokat a tantárgy-pedagógiai órák keretén belül sajátíthatják el. Az olvasóvá nevelés kérdése interdiszciplináris feladat. A fent említett tantárgyak tanulmányozása ad alkalmat hallgatóinknak, hogy megfelelő ajánlásokat kapjanak a mese- és verskiválasztás szempontjaihoz. Hiszen az olvasóvá nevelés megalapozásának folyamatában igen fontos az életkornak megfelelő olvasnivaló megválasztása, és ezen belül is érdemes figyelni a gyermekek eltérő érdeklődésére, ugyanis a mese csak akkor tölti be minden gyerek életében személyiségfejlesztő szerepét, ha figyelembe vesszük egyéni világképét, lelki történéseit, egyéni sajátosságait. Így kapcsolódik a differenciálpedagógia, mint tantárgy a pedagógusjelöltek az olvasóvá nevelésre való felkészítéséhez.

Gyermekirodalom  – gyermekirodalmi műveltség

A címben foglalt témát az irodalmi műveltség felől is meg lehet közelíteni. A kortárs gyermekirodalom magán viseli jegyeit, együtt halad a legújabb irodalmi irányzatokkal. Éppen ezért a kortárs költészet, korunk irodalmi tendenciáinak ismerete nélkül lehetetlen a jövő pedagógusai számára azokat a kortárs gyermekirodalmi alkotókat és azok alkotásait ismertetni, megszerettetni a mai gyerekekkel, akik a napjaink irodalmának fő vonulatát képezik. A kortárs irodalomban való tájékozottság, a klasszikus irodalmi műveltséggel karöltve alapfeltétele a kortárs gyermekirodalmi alkotások gyermekek felé való továbbításának. Mindez megköveteli, hogy a tanítóképzőkben a gyermekirodalmat párhuzamosan oktassuk a korunk irodalmával, mint ahogy egyetemünkön pár éve így is folyik. Olyan kortárs szerzők, mint Lackfi János, Tóth Krisztina, Kiss Ottó, Varró Dániel, Kukorelly Endre, Szabó T. Anna, az erdélyiek közül László Noémi, Kovács András Ferenc, Balázs Imre József, Fekete Vince új, klasszikus irodalmunktól kissé eltérő, a kanonizált irodalmunk sajátosságait, értékeit mégis valamilyen módon továbbvivő, a mai gyerekolvasó igényeihez közel álló, ahhoz igazodó „friss” költészet van kialakulóban korunk gyermekirodalmában.

A 2007-ben megjelent Friss tinta! című mai magyar gyermekvers antológia, majd az idén megjelent Aranysityak című gyermekverskötet (mely a legújabb kortárs magyar gyermekverseket rostálja gyűjteményes kötetbe) népszerűsége is igazolja a mai gyermekek új versek iránti fogékonyságát, és egy új generáció felismerését, miszerint ez a költészet róluk, nekik és értük szól, olyan sajátosan mai problémákat, kérdéseket és gondolatokat hall vissza ezekből az alkotásokból a mai gyerek, melyeket magáénak tud érezni. Így válik a ma felnövekvő generáció az irodalom befogadójává. Ha olyan műveket, verseket kínálunk fel nekik, amelyek megszólítják. Mi, akik a klasszikus gyermekirodalmi alkotásokon nőttünk fel talán idegenkedve olvassuk ezeket az alkotásokat, de a mai magyar gyermekirodalom ismerete nélkül elképzelhetetlen egy ma kikerülő pedagógus számára a fiatal generáció olvasóvá nevelése.

Mindez nem zárja ki a klasszikus meseirodalomban való jártasság megszerzését, hiszen a Bettelheimi-felfogás alapján, igazán csak a klasszikus meseirodalom darabjai, vagyis a klasszikus értelemben vett mesék (valódi vagy tündérmesének, varázsmesének nevezi a szakirodalom) képesek életre nevelni a gyereket, eligazítani őket a felnőttek bonyolult világában. A klasszikus és kortárs gyermekirodalmi műveltség elsajátítása párhuzamosan kell történjék, a pedagógiai gyakorlatban is egységesen célszerű a felnövekvő nemzedék irodalmi ízlés- és tudatformálásának szolgálatába állítani. Ma már az óvodapedagógus gyermekirodalmi műveltégéhez hozzátartozik a klasszikus gyermekirodalom ismerete mellett a kortárs gyermekirodalomban való tájékozottság is.

Minket, Erdély pedagógusait az erdélyi gyermekirodalmi hagyomány is kötelez.

Az erdélyi gyermekirodalmi hagyomány nemcsak azokat a múltban íródott értékes gyermekirodalmi alkotások összességét jelenti, melyek itt, Erdélyben láttak napvilágot, és melyek értékét, nagyszerűségét nemzedékek sora igazolta, hanem mindazokat a fórumokat (gyermeklapok, folyóiratok, másodlagos irodalom megléte stb.), melyek felkarolták a gyermekirodalom ügyét kezdetektől. A gyermekirodalom mindig is szerves része volt az erdélyi irodalmi műveltségnek. A Benedek Elek kezdeményezésére megalakult magyar gyermekirodalom kivívta presztízsét a két világháború közötti időszakban is, sőt az azt követő évtizedekben is megőrizte azt az irodalmi köztudatban. Sajnos ennek a gyermekirodalmi hagyománynak, örökségnek a rendszerezése még várat magára. Ma sem létezik átfogó, egységes rendszerbe foglalása, irodalomtörténeti, irodalomesztétikai feldolgozása.

Sajnálatos tény, hogy igen kevés tanulmány, szakirodalmi munka foglalkozik a romániai gyermekirodalmi mai helyzetével. A 90-es évek erdélyi gyermekirodalmát, ennek fejlődési vonalait igyekezett feldolgozni Végh Balázs Béla, aki a Babes-Bolyai Tudományegyetem nagyváradi kirendeltségének Óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakának professzora. A szerző az erdélyi gyermekirodalom talán egyetlen jelenlegi kutatója. Ezt a hiányt igyekeztem pótolni nemrég megjelent tanulmányommal(6), melyben a romániai magyar gyermekirodalom jelenlegi tendenciáit ismertetem.

Amikor az erdélyi gyermekirodalmi hagyomány iránti elkötelezettségről írok, akkor nemcsak a múltbéli és jelenlegi gyermekirodalmi alkotásokra, szerzőkre, gyermeklapokra, könyvkiadókra gondolok, melyek a XX. század évtizedeiben igen nagymértékben gazdagították az egyetemes magyar gyermekkultúrát, s melyek száma igen jelentős, hanem arra a gazdag népmesehagyományra is, amely híres erdélyi folklórgyűjtőink (Kríza János, Kallós Zoltán, Faragó József, Nagy Olga, Gazda Klára, Fábián Imre, Ráduly János) kitartó és elszánt munkája eredményeképpen látott napvilágot nyomtatásban az igen jelentős gyűjteményes kötetekben, és vált az egyetemes magyar gyermekkultúra forrásává. Az erdélyi népi kultúra, a történelmi Magyarország legarchaikusabb területének kultúrforrása, a leggazdagabb, legváltozatosabb, legszínesebb magyar népköltészeti hagyomány tárháza, a legősibb, így egyben a legértékesebb magyar kulturális örökség fenntartója.

A romániai magyar gyermekirodalom a sajátosan gazdag erdélyi népköltés és a helybeli irodalmi hagyományok talaján indult fejlődésnek a XIX. század végén. Benedek Elek irodalomszervező tevékenységének köszönhetően Erdélyben akkor is a gyermekirodalom legjavát a legjobbak, a legnagyobb presztízsű írók, költők írták. És írják ma is. Az 1948-ban létesült Ifjúsági Kiadó munkáját 1969-től a népszerű Ion Creangă Gyermek és ifjúsági könyvkiadó folytatja, mely mesekönyveivel és művészi kiadványaival jelentős mértékben hozzájárult a gyermekek irodalmi műveltségének megalapozásához. Az akkori monopolhelyzethez képest mára lényegesen megnőtt azoknak az erdélyi kiadóknak a száma, amelyek – többek között- felvállalják a gyermekkönyvek népszerűsítését is.

Az utóbbi tíz évben megjelent értékes gyerekkönyvek száma  eléri a 150-et. (A legjelentősebb kiadók: Pallas-Akadémia, Koinónia, Erdélyi Gondolat, Mentor, Erdélyi Helyőrség, Bookart, kiadók melyek, a klasszikus esztétikai, irodalmi értékek mentén megfogalmazott kultúraterjesztői programjukkal nagy szerepet vállalnak a mai magyar gyermekkönyvek terjesztésében) Ez a szám sajnos nem jelent azonban fölényt az értéktelen, minden művészi igény nélkül íródott gyermekkönyvek széles piacával szemben. De az arányokat megvizsgálva, még mindig jobb helyzetben vagyunk a magyarországi gyermekkönyvpiachoz képest, ahol  – a legutolsó statisztikai adatokat tekintve – évi 800 gyerekkönyv közül, csupán ennek egy tizede mondható presztizsértékű alkotásnak.

A szóbeli hagyomány, gyermekfolklór, mese-és legendakincs, az elsődleges irodalom mennyisége és minősége, valamint a gyermekkönyvkiadás mellett a gyermekfolyóiratok igen nagy jelentőséggel bírnak egy-egy nemzet gyermekirodalmának fejlődési kritériumrendszerében. Az erdélyi gyermeklap-hagyomány az erdélyi magyar irodalmi életben két évszázados hagyományra tekinthet vissza (Gyermekbarát – Szilágyi Ferenc szerkesztésében 1843-ban, majd a Fiatalság barátja  – Brassai Sámuel szerkesztésében 1851-ben) A két világháború közötti időszak igen nagy jelentőségű lapja, a Cimbora 1922-ben Benedek Elek kezdeményezésének köszönhetően indult útjára, melynek hasábjain az elszánt művelődésszervező pedagógiai, esztétikai, népnevelői, irodalmi elveit szerkesztői tevékenységében ültette át  a gyakorlatba. Méltó utódjaként 1957-ben indult meg a Napsugár (kisiskolásoknak, óvodásoknak vele párhuzamosan a Szivárvány), mely napjainkban Zsigmond Emese szerkesztésében 40 000 példányszámban szolgálja, támogatja a nemzeti önazonosság-tudat és magyarság történelmi, művelődési hagyományainak szellemében a gyermeknevelést.

Örvendetes tény tehát, hogy a gyerekirodalom megőrzi és bővíti saját intézményeit Erdélyben: vannak folyóiratai, felkarolták a könyvkiadók, színházaink műsortervében állandósultak a gyermekelőadások, alaptantárgyként szerepel az óvónő- és tanítóképző főiskolákon, egyetemeken, olyan szakkönyvek és tanulmányok jelentek meg, amelyek az erdélyi magyar gyermekirodalommal is foglalkoznak, sőt egy-két konferencia is szerveződött ebben a témában.(7)

Az előbb felvázolt évszázados hagyománnyal rendelkező értékes erdélyi magyar gyermekirodalom kötelez bennünket ennek a hagyománynak az ápolására, megőrzésére és továbbadására. Gyermekirodalom, mely oly sok remekművel gazdagította az egyetemes magyar gyermekirodalmat, ellátva egyúttal olyan sajátos célokat is, melyek egy kisebbségi gyermekkultúra sajátja (nemzeti identitástudat megőrzése).

Mit olvasnak pedagógusaink a mai gyermekeknek? Milyen műveltséganyaggal nevelnek?

2009 februárjától  romániai oktatásban évek óta zajló reformtörekvéseknek köszönhetően  új curriculum lépett érvénybe az óvodai oktatásban is, mely csupán a kereteket, az óvodai oktatás alapszerkezetét adja meg, ezzel még nagyobb szabadságot biztosítva az óvónő számára a tartalom kiválasztásában. Tudatában vagyunk-e annak, hogy mekkora felelősséggel jár ez a szabadság? És milyen feladatokat ró ránk, főiskolai tanárokra, akik a jövő pedagógusait képezzük? Rendelkeznek- e a jövendőbeli óvónők azzal a gyermekirodalmi műveltséggel, melynek birtokában képesek szelektálni, megválasztani azokat az esztétikai, pedagógia, lélektani szempontból értékes alkotásokat, melyek által a felnövekvő generáció megfelelő irodalmi, erkölcsi, esztétikai értékek birtokába jut, s amely segíti abban, hogy személyes kompetenciáját kibontakoztassa, s mely éppen ezért életre szóló nyomot hagy személyiségében?
Szinte közhely, hogy az irodalom megszerettetésére csak az a pedagógus képes, aki maga is szereti az irodalmat. Műértőkké, műélvezőkké csak úgy nevelhetünk, ha mi magunk is műértők, műélvezők, olvasók vagyunk. Szeretnek-e olvasni, olvasnak-e a ma pedagógusjelöltjeink? Hogyan nevel olvasóvá a pedagógus, ha ő maga nem olvasó?

A gyermekirodalom, mint tantárgy

A gyermekirodalom tantárgyat Romániában csak a tanítóképzőkben és a BBTE Bölcsészkarán tanulhatnak a hallgatók. Iskolai tanulmányaim során így volt alkalmam nekem is a tanítóképzőben egy évig, majd az egyetemen két féléves tantárgyi modulban hallgatni a gyermekirodalmi előadásokat. A tantárgy oktatása iránti elkötelezettségem és mélyebb szeretetem azonban később kezdődött. Akkor, amikor édesanyaként személyes érintettségbe kerültem a gyermekkönyvekkel az esti meseolvasások által.
Egyetemünk tantervében is két félévben alaptantárgyként szerepel a gyermekirodalom, egy-egy félév jut tehát a magyar és az egyetemes gyermekirodalom feldolgozására. A heti egy óra előadás csupán arra elég, hogy a hallgatók bepillantást nyerjenek a klasszikus és magyar gyermekirodalom történetébe, sokszor a jelentősebb művekre is csak az említés erejéig jut idő.

Fontos szempont a művek kiválasztásakor a nemzeti, a történelmi és erkölcsi érték, valamint az irodalmi hagyományokhoz való igazodás. De nem hagyom figyelmen kívül a kortárs gyermekirodalmi tendenciákat, illetve azokat az értékes mai magyar gyermekirodalmi alkotásokat sem, melyek minőségükben az előbbi szempontoknak tesznek eleget. Természetesen ennek a tantárgynak része az erdélyi magyar gyermekirodalom is.

A gyermekirodalom tanításakor arra törekszem, hogy a hallgatók ismerjék meg a klasszikus és kortárs gyermekkönyv-írók életét, munkásságuk fontosabb állomásait, legyenek képesek a gyermekirodalmi művek kritikus megközelítésére és tudják azok értékeit közvetíteni az óvodás és iskolás korú gyerekek számára. Mindezek mellett célom, hogy fogékonnyá, elkötelezetté tegyem őket a gyermekirodalom ügye iránt, hogy kialakítsam bennük azt a kutatói beállítottságot, mely adott esetben egy-egy gyermekirodalmi probléma feltárását, megválaszolását, a gyermekirodalom fellendítését és terjesztését elősegítő programok kidolgozásához járulna hozzá.

Óvodapedagógusok, tanítók mint a gyermekirodalom és az olvasóvá nevelés kutatói?

A tudományos munka kutatás minden egyetem, főiskola alapvető tevékenysége. Mert ki más kutatná a gyermekirodalmat, ha nem az a pedagógus, aki a legjobb ismerője a klasszikus és a legújabb gyermekirodalmi irányzatoknak, legéberebb figyelője a kortárs gyermekirodalomnak? Mindez nemcsak a kutatói beállítottságon múlik, hanem azon a hozzáálláson, mely arra ösztönzi a jövő pedagógusát, hogy lépést tartson az új irányzatokkal, hogy ismerje a gyermekirodalom, és az anyanyelvi nevelés legkorszerűbb irányelveit, hogy akarjon folyton szakmai felkészültségében és tudásában megújulni, hogy tudjon olyan lehetőségeket keresni, melyek munkáját a tökéletesedés felé segítik, és hogy tudja ezeket az újdonságokat az állandóan változó körülményekhez és igényekhez mérten, a klasszikus nevelési értékeket is megőrizve munkájába beépíteni.

Főiskolánkon immár tizedik esztendeje irányítok szakdolgozatokat, főleg az anyanyelvi tantárgypedagógia valamely fejezetéhez kapcsolódóan. Természetesen egyetemünkön a végzős hallgatók a gyermekirodalom és az olvasóvá nevelés témaköréből is választhatnak államvizsga dolgozati témát. Örvendetes tény, hogy az utóbbi években megnövekedett azoknak az utolsó éves hallgatóknak a száma, akik a gyermekirodalmat és az olvasóvá nevelés kérdéskörét választják kutatási témául.

Jó lenne, ha ezek a tudományos dolgozatok, kutatások nem szükségből születnének, hanem elindítanák a leendő pedagógusokat a pedagógusi pálya megújítása, az oktatás korszerűsítésének útján. Mert minden pedagógus kutató a maga nemében, szakmai pályafutása során keresi, kutatja azokat az újító célzatú lehetőségeket, melyek munkáját eredményesebbé, hatékonyabbá teszik.
Gyermekkel foglalkozni, a gyermekkultúrát terjeszteni, hangoztatta Benedek Elek, nem holmi kicsinyes feladat, hanem igen fontos, ha nem a legfontosabb kérdés egy társadalom jövője szempontjából.
A gyermek potenciális értékhordozó, hiszen a gyermekkorban felhalmozódó értékek felnőtt korban kamatozódnak majd. Hiszen a gyermek olvasó a jövő olvasója. A gyermekek találkozása az irodalommal „kulturális tradíciókon alapuló társadalmilag irányított folyamat”(8). És bizony „befellegzett annak az irodalomnak,  amelyik a saját olvasótáborát elfelejti felnevelni”(9). Ennek alapján a felelősség azokra hárul, akik valamilyen formában részt vesznek, részt vállalnak a fiatal nemzedékek nevelésében. Olyanná válik a jövő társadalma, amilyenné mi, nevelők, a gyerekek által tesszük. Mert a „gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, ki elhomályosítja” – figyelmeztetnek bennünket Juhász Gyula szavai.

Az írás másodközlés. Az eredeti: Barabás László (szerk.) Iskola a magasban, iskola a mélyben  – 20 éves a marosvásárhelyi kántor-tanítóképző főiskola, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010., 148-156. p.

(1)  Táncz Tünde: Benedek Elek munkásságának hatása az olvasás megszerettetésére, In. Könyv és Nevelés, XI. évfolyam, 2009. 4. szám.
(2)Komáromi Gabriella: Epilógus, In:  Gyermekirodalom, Helikon Kiadó, Budapest, 1999.
(3) Adamikné Jászó Anna: Gyermekirodalom és nemzeti azonosságtudat, In: Könyv és nevelés 2001. 2. szám, 98-105. p.
(4)  Lovász Andrea: Gyermek-irodalom. Vázlat a Gyermekirodalom könyv kritikájához, In: Új Forrás, 2001/8.
(5)  Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és  a bontakozó gyermeki lélek, Corvina Kiadó, Budapest, 1985.
(6)  Makkai Kinga: Az erdélyi gyermekirodalom helyzete, In: Korunk,  2010/5.
(7)  Végh Balázs Béla: Az erdélyi magyar gyermekirodalom vizsgálata, In: A gyermekirodalom változatai, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007.
(8)  Táncz Tünde: In: u.o.
(9) Komáromi Gabriella: i.m.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: