Adele Faber és Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül

A testvérek közti harmónia legrövidebb útja kerülőút. [1]

Bevezető

A gyakorlati tanácsok testvérek neveléséhez minden családban jól jöhetnek. Egy családban a gyermek születése konfliktushelyzetek forrása lehet. Különösen érvényes ez a testvérek születésekor. Ennek ellenére én meggyőződéssel állítom: a nagycsalád pótolhatatlan előnyökkel járul hozzá ahhoz, hogy a felnövő gyermek megtanuljon önmagává lenni, együttműködni, bízni, szeretni. A nagycsalád állandó próbatér, ahol a gyermek nagyobb eséllyel tanul meg jól alkalmazkodni, kialakul fokozott empátiája, türelmesebb, jó szervezőkészségre tesz szert, nem ismeri az unalmat, kreatívabb. A család elsődleges funkciója a pszichés védelem, egyszerre gyökér és szárny, ahonnan biztonsággal és önbizalommal indul nagy útra a gyermek.

A testvérek közt zajló versengés mindig több figyelemért, szeretetért folyó harc. Jó esetben olyan krízishelyzet, amely az egyén egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen próbakő. De lehet életre szóló seb is. Ennek elkerüléséhez nyújt segítséget a könyv.

A szerzőpáros második[2] nagysikerű könyve vázolja nemcsak a testvérekből belülről fakadó rivalizálás okait, megnyilvánulásait, hanem a szülői ráhatásra, a környezet által fokozott versengésre és annak következményeire is rámutat.

A cím kissé elérhetetlen, illuzórikus szülői vágy megfogalmazásának tűnik. Bár kétség kívül értékes, ötletes, gyakorlatias válaszlehetőségek tárházát kaptuk kézbe szinte minden lehetséges rivalizáló (élet)helyzetre, amelyek követése, alkalmazása nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a szülő bölcsen válaszoljon, irányítson egy-egy heves vitát, konfliktust, hogy ne egymás ellen fordítsák a természetes, olykor igen kellemetlen érzéseket.

Nagy érdeme, hogy nem csupán jól hangzó elméletet, hanem jól átlátható gyakorlati módszereket, praktikákat, „elterelő hadműveleteket”, kész válaszokat vonultat föl.

A könyv mottója:

„Valamennyi felnőtt testvérnek, akiben még ott van egy megbántott kisgyerek”

nemcsak kiindító gondolat, hanem lényegi mondanivaló is egyben: mindannyian átéltünk kisgyerekként bántásokat, kellemetlen érzéseket. De tudatosan túl tudunk lépni ezeken a sérelmeken. A gyermekkori fájdalmas tapasztalatok tehát nem jelent(het)ik szükségszerűen a boldogtalanságba vezető utat!!

A könyv felépítése követi a szülőknek szervezett tanfolyam/képzés menetét óráról órára. Hitelesen tartalmazza a szülők aggályait, kérdéseit, szkeptikus hozzáállásukat és azokra adott jól használható válaszaikat, valamint saját tapasztalataikat. Tartalmi szempontok alapján 7 egységre, fejezetre tagolt a mű:

1. Testvérek – A múlt és a jelen

2. Engedjük szabadon a rossz érzéseket

3. Az összehasonlítgatás veszélyei

4. Az egyenlő kevesebb

5. A testvérek és a szerepek

6. Amikor a gyerekek veszekszenek

7. És megbékülünk a múlttal

Rövid írásom ízelítő. A teljeség igénye nélkül csupán néhány problémakört ragadok ki.

Miből ered a testvérek közti féltékenység? – „Neki valamiből kevesebb lesz.”

A testvérviszály sokunkat mélyen érintő folyamat, amely sok esetben a családi élet diszharmóniájának forrása. A testvérféltékenységet eredendően a gyermeknek az a vágya okozza, amely a szülő szeretetének kizárólagos birtoklására irányul. A kisgyermek étele, biztonsága, önértékelése, minden, ami támogató erőt és teret nyújt a gyermeki kompetencia növekedésében, az az Anyától ered. „A szülői szeretet és a támogatás fénye ad erőt a gyermeki kompetencia növekedéséhez, és ez segíti a gyermeket abban, hogy képes legyen lassan a környezetét uralni” [3]

Érthető (és értjük is elméletileg), hogy a kistestvér születése által veszélybe kerül mindaz, ami a jólétet, az osztatlan figyelmet, a ráfordított időt, a kizárólagos birtoklást jelentette. „Neki valamiből kevesebb lesz.” Az új jövevény felé fordított szerető gondoskodás ijesztő gondolatokat szül a gyermekben: kevesebbet érek, már nem vagyok fontos, már nem szeretnek.

A legtöbb szülő gondosan készül arra, hogy továbbra is biztonságot jelentő odafigyelést, szeretet nyújtson a nagyobb gyereknek is. Ám ez hosszú évekig tartó kemény feladat és kihívás egyben. A szülő meg kell találja annak a módját, hogy a gyerek úgy érezze:

1. szeretik

2. biztonságban van

3. különleges

Segíteni kell a gyerekeket abban, hogy megismerjék az együttműködés, az önzetlenség jó oldalát. A szülő olyan hátteret kell tudjon biztosítani, amely végül segít a testvéreknek abban, hogy felismerjék egymásban az örömöt, a támaszt.

Miért fontos, hogy megtanulják egymást tisztelni, elfogadni? – A testvérek is meg tudják határozni egymás sorsát.

Testvéreinkhez fűződő viszonyunk meghatározhatja későbbi életünket. A korai élmények ugyanis meghatározhatják, hogy hogyan gondolkodunk magunkról. Az első fejezet indokolja a legjobban, hogy miért fontos és érdemes a szülőnek (meg)értő figyelmet fordítani a testvérek közti viszonyra, hogy az az együttműködés és szeretet irányába terelődjön.

A szülőnek sokszor csalódást okoz az állandó viszály, éppen ezért fontos tudatosítanunk, hogy nem vagyunk egyedül érzéseinkkel, nem mi rontunk el mindent. A testvérek közti rivalizálás nem a mi szülői alkalmatlanságunk eredménye. Szülőként ne tűzzünk ki valószerűtlen célokat! Nem „jó barátok” a testvérek, de meg kell tanuljanak figyelni egymásra, meg kell tanulják tiszteletbe tartani egymás különbözőségeit, eltérő vágyaikat, szokásaikat.

Miben segíthet a szülő? – Fogadjuk el, és segítsük megfogalmazni negatív érzéseit! Ne feleljünk agresszióval az agresszióra!

A nagyobb gyerek dühödt érzéseit nagyszerű párhuzammal érteti meg: az új feleség/férj új testvér analógiával. Ugy-e nehéz lenne megosztani az ágyunkat egy fiatalabb jövevénnyel?! A negatív érzések teljesen természetesek, és bár lehet egy-egy szülőnek meglepő, a könyv óvva int attól, hogy a gyermekben visszafojtsuk ezeket, ugyanis az elfojtás más utat találna magának (pl. pszichoszomatikus zavarok). Fontos, hogy kimondhassák, amit éreznek, amire vágynak testvéreikkel kapcsolatban is.[4] A legtöbb gyermek vegyes érzelmeket táplál testvére iránt. Tudja, mi a rossz, de még nem tudja, hogyan javíthatná ki. Pusztán szerepjátékban is megnyugtató érzés, ha valaki odafigyel a negatív érzéseinkre.

A szülő feladata: megtanítani úgy kifejezni a dühöt, hogy egymásban kárt ne okozzanak. Néhány ötlet, hogy hogyan kezeljük dühét:

  1. amit a valóságban nem lehetséges, megadhatjuk képzeletben (pl Gyerek: küldd vissza a babát! Anya: Nem gondolod ezt komolyan, hiszen szereted őt! helyett inkább mondd ki, amit a gyermek kíván: Nem akarod, hogy velünk legyen. Néha azt szeretnéd, ha elmenne innen.)
  2. segítsük az ellenséges érzések szimbolikus, kreatív kifejezését (pl Ne bántsd a húgodat! Megmutathatod a babán, hogy mit érzel!, Rajzold le, amit érzel!)
  3. mutassuk meg, hogyan lehet a dühöt biztonságosan kifejezni. (pl mondd el neki, milyen mérges vagy. Hogy nem akarod, hogy az engedélyed nélkül elvegye a játékaidat stb.)

Nehéz lehet egy kisgyereknek nézni, hogy mindenki a picinek gügyög. Ilyenkor az sem vigasztalja, hogy ő is ugyanazt a figyelmet kapta kicsiként. De pl. megegyezhetjük vele, hogy ha ezt érzi, adjon valami jelet. Az összekacsintás igen fontos: ezáltal tudni fogja, hogy tudom, mit érez. Ha az érzelmeit nem titkolja előttünk, már nyert ügyünk van, ugyanis, megbízik bennünk.

 

Visszájára fordult motiváció – „Sose hasonlítsd magad másokhoz. Ez csak hiúvá vagy keserűvé tesz.”

Az összehasonlítgatással a szülő motiválni szeretné gyerekét. Ez viszont erősíti a testvérek közti versengést, és boldogtalanná teszi őket. A gyermekek gyakran úgy értik/érzik, hogy őket kevesebbre értékeljük, ha a testvérüket valamiben megdicsérjük. A pozitív összehasonlítás arra motiválhatja a gyermeket, hogy lenézze testvérét.

Ne versenyezzünk a bizonyítványokkal se! Külön-külön üljünk le gyermekeinkkel, hogy elmondhassák tanáraik véleményét a munkájukról, teljesítményükről, viselkedésükről.

Parancsoljunk magunknak megálljt! Kizárólag az adott gyermek viselkedésével foglalkozzunk, és kerüljük úgy a pozitív, mint a negatív összehasonlítást. Ne a saját érzéseinket fogalmazzuk meg, hanem amit a gyerek érezhet. (Pl Büszke lehetsz magadra. A sok gyakorlás hozta meg az eredményt.) Törekedjünk arra, hogy önálló egyéniségekként kezeljük őket!

A legtöbb szülő, aki szeretné, hogy a gyermekei között harmonikus viszony legyen, arra törekszik, hogy mindenből egyformán adjon gyerekeinek. (pl egy anya beszámolt arról, hogy azért nem szoptatta második gyerekét, mert a kicsit nem tudta, és szeretett volna egyformán adni (nem adni)) Buktatóra hívja föl a figyelmet a könyv: az egyenlő kevesebb. Ha ugyanannyira szeretnek, kevésbé szeretnek. Ha „önmagunkért szeretnek, annál nagyobb szeretetre senki nem vágyik”[5]. Ha ugyanannyi időt töltünk velük, úgy fogják érezni, nem töltünk eleget velük. Mindenekelőtt a gyermek igényeire figyeljünk! Ne logikus válaszokat adjunk, ha feldúltak, hanem az érzelmeikre figyeljünk oda! Ha elfogadjuk és megértjük csalódottságukat, azzal segítünk neki feldolgozni az élet igazságtalanságait.

Ha valamelyik gyermek kedvesebb számunkra, ne érezzünk lelkiismeretfurdalást! De elfogultságunkat ne mutassuk ki! Igen keserű érzés lehet egy gyermek számára, ha a szüleik ragyogó tekintette mindig csak a testvérüknek szól. Legyünk őszinték magunkkal szemben, és vegyük észre, ha kivételezünk! Így nagyobb eséllyel védjük meg a kevésbé szeretett gyermekünket, és a kedvenc gyermeken is segítünk. A kedvencre mindig nagy nyomás nehezedik: ellenséges légkörben kell megőriznie helyzetét. A kevésbé favorizált gyermekben keressük meg a különleges tulajdonságokat, abban erősítsük meg, és „a csodát feléje is sugározzuk vissza”.[6] Kis szülői csellel (értékeljük azt, ami csak rájuk jellemző) elérhetjük, hogy minden gyermekünk a legfontosabbnak érezze magát.


[1] Dorothy Baruch visszatérő témájára utal a szerzőpáros: “amíg a rossz érzések napvilgra nem kerülnek, a jónak sincs helyük.” Nehezen érthető önellentmondásnak tűnik, de ha megengedjük nekik, hogy rosszat is érezzenek egymás iránt, az jó érzésekhez vezet. L. Faber, Adele és Mazlish, Elaine: Testvérek féltékenység nélkül. Gyakorlati tanácsok testvérek neveléséhez.. Reneszánsz Könyvkiadó Kft., Bp., 2007., 49.

[2] Az első kötetük a Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje.

[3] L. Faber, Adele és Mazlish, Elaine: Testvérek féltékenység nélkül. Gyakorlati tanácsok testvérek neveléséhez.. Reneszánsz Könyvkiadó Kft., Bp., 2007. 10.

[4] Saját megjegyzés: Az óvodás, kisiskolás gyermek még nehezen bánik az érzések megfogalmazásával, a szavakkal. Szimbolikusan pl. bábjátékkal, rajzokkal viszont nagyszerűen kifejezi magát. Ha azt mondjuk, képzelj el egy családot, és rajzold le, meglepő dolgok kerülhetnek felszínre. Jelentősége van annak is, hogy kiszínezi-e, mekkora méretben rajzolja le a családtagokat, ki kicsoda mellett helyezkedik el. Pl. ha egyáltalán nem rajzol testvért, akkor szimbolikusan eltünteti őt.

[5] Faber–Mazlish: i.m.66. o. Egy példa arról, hogy hogyan válaszoljunk: Gyermek: Melyikünket szereted legjobban? Szülő: Mindannyiótokat egyformán. (így ne!) Helyette: Mindannyian fontosak vagytok a szívemnek. Te vagy az én egyetlen Katám. Az egész világon nincs hozzád fogható. Vagy: Nincs még egy ember, akinek ugyanazok a gondolatai, érzései lennének, mint neked. Annyira örülök, hogy te vagy az én kislányom!

[6] Uő: 74.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: