Suzanne Vallières: Pszichotrükkök 2. (3-6 éves korig)

pszichotrükkokSzülőnek lenni nem könnyű, ha az ember jól akarja csinálni. Naponta százszor helyezzük a legfinomabb patikamérlegre a tudásunkat, érzelmi és értelmi intelligenciánkat. Még így is gyakran előfordul, hogy utólag jövünk rá a megoldásaink hátulütőire.

Persze, ha szakember valaki, akkor könnyű – gondolnánk –, mert mindig mindent előre lát a pedagógus, pszichológus. (Aztán meg szidjuk a gyerekeiket.) A saját gyerek azonban mindig más. Ezért is örültem, mikor a kezembe akadt Suzanne Vallières kanadai pszichológusnő könyve, aki nem mellesleg három gyerek anyja. Mert hiába tudom én, hogy a kitalált, képzeletbeli barátokkal nincsen semmi baj és majd kinövi, sőt nagy fantáziára vall, azért a saját gyerekemnél mégis a legrosszabbra gondoltam én is. Nos a könyv megnyugtatott, minden rendben, nem kóros a dolog.

Suzanne Vallières könyvecskéi ugyanis praktikus kis jószágok. Témakörön belül gyorsan, könnyen átolvasható pontokba szedve tárgyalja a dolgokat. Mit jelent, meddig normális, mik a tünetek, mire figyeljünk, mit tehetünk és mit nem tanácsos. Okos, logikus, hétköznapi és praktikus.

A nyelvezete közérthető, és tényleg tartalmaz néhány trükköt. Volt, amikkel egyetértettem és volt, amikkel nem.

Az egyetértek kategóriába tartozott az esti rituálé kérdésköre, vagy a basáskodó gyereké, az étkezések körüli hajcihővel kapcsolatos problémák kezelése és egyértelműen a testvérféltékenységé is. (Ez utóbbit a férjemmel is elolvastattam lévén egyke sokat nem tudott a témáról, viszont így – reményeim szerint – sikeresen elejét vettem a további magyarázgatásoknak, hogy mit miért csinálok úgy ahogy.)

És ami még nagyon tetszett az A fegyelmezés feladata című témakör volt, azonban a későbbiekben tárgyalt: Menj a szobádba! Hogyan korlátozzuk gyermekünket? című fejezettel több pontban sem értek egyet sem mint gyakorló szülő, sem mint jelenleg épp 3-6 évesekkel foglalkozó pedagógus. Egyrészt a kérdésfelvetés szerintem arra irányul, hogyan korlátozzam természetes szabadságában a gyereket, holott valójában a büntetésekről van szó. Csakhogy a büntetés szó negatív konnotációja miatt egyre többször találkozunk eufemisztikus körülírásokkal, noha a büntetés egyáltalán nem azonos a fenyítéssel, még inkább a testi fenyítéssel. Ezt egyébként a szerző is azonnal leszögezi, sőt nyújt egy rövid áttekintést a különböző figyelmeztetésekről (fegyelmezési módokról).

A Hogyan büntessünk?  részben két kitétellel nem értek egyet, egyszerűen azért, mert a személyes nevelési elveimmel ütközik:

–          Tiltsuk el a gyereket az esti tévénézéstől. – Ez a felvetés eleve felháborít, hiszen 3-6 éves gyerekekről beszélünk. Mit is keresne a gyerek este a tévé előtt?! Továbbá ebben a korban az ún. késleltetett büntetésnek nincs semmi értelme, mivel a gyerek időérzékelése épp kialakulófélben van. Ha reggel csinál galibát este hiába büntetném érte, hiszen ő már ezerszer elfelejtette, nem értené az összefüggést a tette és a büntetés között! A magam részéről Jan Uwe Rogge nézeteit vallom (Kell a gyereknek a korlát?! Park kiadó), miszerint a büntetés egyenes következménye a vétségnek, mind időben, mind tárgyában. Ha tehát a tévével kapcsolatban szeg szabályt a gyerek, akkor büntetem tévémegvonással. Különben  szimpla szülői kitolásról beszélhetünk.

–          Tiltsuk el a délelőtti játszóterezéstől! –  A gyereknek lételeme a mozgás és a szabadban való kötetlen játék. A legjobb készség- és kompetenciafejlesztő tevékenység. Tiltsuk el a gyereket a szociális kapcsolataitól, öröm-tevékenységétől és attól, hogy kedvére, legálisan kitombolja magát, kifussa a „fölös” energiáit, kutasson, felfedezzen? Garantáltan egy kis pukkancs zsarnok marad otthon velünk, akivel elviselhetetlen délelőttöt fogunk eltölteni. És ráadásul a gyereknek lesz igaza.

Hogyan ne?

–          Ne fenyegessük azzal, hogy nem visszük többé magunkkal, ha vásárolni megyünk! – tényleg ne. Hagyjuk otthon igazából, ha van kire. És menjünk haza ragyogó arccal, amennyiben a büntetés a vásárlás alatti követelőzés, kiabálás, szaladgálás miatt következett be. (Büntetés összefüggésben a szabályszegéssel.) A hatás garantált. Legközelebb elég lesz megkérdezni: Na, megint otthon akarsz maradni?

Amikkel viszont teljesen egyetértek:

–          Vegyük el a játékokat, ha a figyelmeztetés ellenére is dobálódzik velük!

–          Neki kell eltakarítani a sáros foltokat a szőnyegről.

Okosan különbséget tesz az érzelmi jutalmazás és a tárgyi jutalmazás között.

A nyaralással kapcsolatos dolgokkal is tökéletesen egyetértek. Ha csak a nagyihoz is, de engedjük el néha vagy vigyük el néha nyaralni a gyerekünket. Saját tapasztalatunk, hogy egy-egy többnapos látogatás után szinte mindig fejlődési ugrás figyelhető meg a gyerekeknél.

A kritikai hang ellenére biztosan állíthatom, hogy a nemsokára iskolás gyerekemhez a következő kötetet is beszerzem, mert további előnye, hogy amíg felkapjuk a könyvet a„Mi a francot csináljak veled?” felkiáltással és fellapozzuk addig le is higgadunk. Kétség kívül remek segítség az apáknak is, mert könnyen olvasható, pontokba szedett, áttekinthető és jól felépített könyvről van szó, amit azok az apukák is szívesen forgatnak, akik egyébként nem szeretnek (ilyen jellegű könyveket) olvasni.

Suzanne Vallières. Pszichotrükkök (1.2.3.4.)

Libri Kiadó, 2012.

Suzanne Vallières kanadai pszichológusnő három gyerek édesanyja. 1990 óta foglalkozik gyermekekkel és serdülőkkel pszichoterapeutaként és fejlesztő pedagógusként. 1996 óta ír ismeretterjesztő cikkeket a gyermeknevelésről, emellett televíziós műsorok rendszeres szakértője is.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: